Egyiptomi csónak
A gumicsónak őse Egyiptomból származik?
A gumicsónak, csónak egyik legősibb előde a felső-nílusi ambacsónak, melyet még ma is összekötözött nádkévéből készítenek, melynek vékonyabb része a csónak eleje, a szélesebb pedig a farrésze. Az egész olyannak hat, mintha egy középen kettévágott csónak egyik fele lenne. A kitűnő műszaki érzékkel rendelkező egyiptomiak azonban már a történelem előtti korban megtalálták a viszonylag tökéletes hidrodinamikai és esztétikai formát. Papiruszhajójuk úgy készült, hogy a nádszálak megfelelő elrendezésével 6-10 méter hosszú, mindkét végükön elvékonyodó, szivar alakú kévéket kötöttek, s 5-6 ilyen kötegből már meglehetősen széles, de mégis könnyű járművet tudtak előállítani. Ez az olcsó és egyszerű konstrukció annyira bevált, hogy az egyiptomi hajózás fejlettebb korszakaiban is a mezőgazdaságban és a halászat-vadászat körében változatlanul népszerű maradt, a gumicsónak megjelenése után is.
A papiruszhajó, csónak kezelése igen egyszerű. A sekély vízben – többnyire itt használták, ahol ma a könnyű és strapabíró gumicsónakot használják – hosszú rúddal, csáklyával tolták előre, a folyó sodrában kézi erővel, evezővel hajtották.
A nílusi papiruszhajókon – hasonlóan a Titicaca-tavi nádcsónakhoz és a motor nélküli gumicsónak némelyik változatához – vitorlát is használtak, a hajótest laza szerkezete miatt azonban két- vagy háromlábú, lefektethető árbocon. A vitorla egyébként is a hosszabb utazások eszköze volt, márpedig, mint említettük, a papiruszhajót huzamosabb ideig nem úsztathatták vízen, gyakran kellett szárítani, ellentétben a gumicsónakkal. Élettartama még így sem igen volt három hónapnál hosszabb.
„Az ilyen jármű alig nevezhető csónaknak vagy hajónak, inkább tutaj belső tér, űrtartalom nélkül, amely az egésznek hordképességet kölcsönözhetne. Úszóképessége csak annyi, amennyi magáé az anyagé, a száraz papiruszé. Ebből következik az a hátránya, hogy hosszabb használat után, amikor már alaposan megszívta magát vízzel, hordképessége csökken. Néhány kísérlet igazolja, hogy a frissen szárított papirusznádnak rendkívül jó az úszóképessége. Egy kisebb, 60 g súlyú papiruszköteg 228 g súlyt bír el. 10 nap múlva azonban, amikor a papirusz már átnedvesedett, és önsúlya 345 g-ra növekedett, már csak 65 g terhet bírt el. A csónak háromnapi szárítás után alaposan összezsugorodott, és megint nagyobb súlyt, 110 g-ot volt képes szállítani. Ez azonban már csak egy napig tartott, ekkor önsúlya 118 g, teherbírása 30g lett. Ha minden használat után kiszárították is a csónakot, használati élettartama meglehetősen korlátozott volt.”
A csónak története régi időbe nyúlik vissza, ahogyan az eladás és a vásárlás is. A csónakok ősének egyik legmegbízhatóbb, a mai napig megvásárolható változatát az ókori Egyiptomban készítették, gyártották halászat, vadászat céljára európai használatra és mindenki számára tökéletes anyagból gyártva, hogy a vásárló jó áron jusson hozzá. További nagyon érdekes olvasnivaló mindenki számára: csónak, gumicsónak, hajó, utasszállító.